A címben idézett tanáccsal Wälder Gyula intette egyetemi hallgatóit a környezethez való illeszkedés fontosságára. „Jó mester” – ahogy tanítványai visszaemlékeztek rá – „jó ízléssel, szakértelemmel”, vagy a bírálóinak van igaza, akik „Wälder-féle iparbarokk”-nak minősítették műveit? Ennek eldöntését az Olvasóra bízzuk, az azonban biztos, a 135 éve született építész a két világháború közötti építészetünknek egy jelentős alakja volt, akinek érdemes közelebbről is megismerni az életművét.
Wälder Gyula 1884. február 25-én született Szombathelyen, ahová szintén építész édesapja Hauszmann Alajos munkatársaként került a fővárosból. Hauszmannt 1877-ben bízták meg a szombathelyi új városháza és színház tervezésével, aki aztán az építkezések művezetésére az egyik legügyesebb munkatársát, az akkor húszéves Wälder Alajost delegálta. A fiatal építész a város határában lévő kis falu fogadójában szállt meg, ahol összeismerkedett a vendéglős család leányával, akibe beleszeretett, és akit aztán feleségül is vett. A fiatalasszony nem volt hajlandó Budapestre költözni, bár férje állása a Hauszmann-irodában erre biztosította volna a lehetőséget. Így Wälder Alajos költözött Szombathelyre, ahol aztán nagyon sikeres pályát futott be, mint építész és építési vállalkozó. Számos jelentős középületet tervezett, a város egyik legbefolyásosabb és legnagyobb vagyonnal rendelkező polgára lett, sok nemes kezdeményezést támogatott, többek között a múzeum megépülését.
A házaspár három gyermeke számára ebben a környezetben természetesen tökéletesen biztosítva volt a fejlődésükhöz szükséges anyagi és szellemi támogatás. A legkisebb gyermek, Wälder Gyula a szombathelyi premontrei főgimnáziumban kezdte meg a középiskolai tanulmányait. Kitűnő rajzkészsége már itt megmutatkozott: egy építkezés kapcsán éppen ekkor előkerült római mozaikpadlót vele rajzoltatta le az iskola igazgatója. A családi visszaemlékezések szerint irigyei és rosszakarói is támadtak a gimnáziumban a kimagasló képességekkel rendelkező diáknak, édesapja ezért kivette az iskolából és a budapesti Ferenc József Intézetbe íratta át. Itt Klebelsberg Kunó lett a szobatársa, aki bár grófi családból származott, édesapja nagyon korai elvesztésének következtében egyáltalán nem volt jó anyagi helyzetben. A nyári szüneteket Wälder Salzburgban töltötte festőművész nagybátyjánál, Hans Wäldernél. Itt nemcsak a rajztudását fejlesztette, hanem az osztrák barokk építészettel is közeli kapcsolatba került.
Építészeti tanulmányait részben a Bécsi Képzőművészeti Akadémián végezte, a Friedrich Ohmann által vezetett építésziskolában, majd 1905-ben a Műegyetemen szerezte meg a diplomáját. Az akkori szokásoknak megfelelően ezt egy tanulmányút követte, Wälder Olaszországba utazott, ahol az ókori és a barokk építészet emlékeit járta végig. 1907-től Nagy Virgil tanársegédje volt az ókori építéstani tanszéken, a következő évben egy gyógyszertár – a bécsi klasszicizáló szecesszió hatását mutató – belsőépítészeti tervével elnyerte a Magyar Mérnök- és Építészegylet Ybl-érmét.
Kezdő éveiben sok pályázaton vett részt, első megépült műve a balassagyarmati Palóc Múzeum volt, amely a magyaros szecesszió stílusában született. A Wekerletelep tervezésében is részt vett, az ő nevéhez fűződik a Kós Károly tér 6. alatti, úgynevezett Zodiákus-ház. Az épület arányaiban és magas tetőidomával alkalmazkodik a Wekerletelep stílusához, de klasszicizáló és barokk elemeket is találhatunk rajta.
Wälder 1914-1917 között frontszolgálatot teljesített Pozsonyban, mérnök törzskari századosként, ezalatt műemlékek felmérésével és helyreállításával is foglalkozott. Egyes források szerint ebben az időszakban vett részt az új pozsonyi Erzsébet Egyetem tervezésében is, más források szerint 1917-től kezdett az egyetem tervein dolgozni, amikor e célból fel is mentették a katonai szolgálat alól.
A háború után Zielinski Szilárd meghívására – aki felfigyelt a munkáira – a Fővárosi Közmunkák Tanácsában is tevékenykedett, városrendezési főosztályvezetőtől miniszteri tanácsosig különböző pozíciókat betöltve. 1922-ben Warga Lászlóval közösen megnyeri a Szombathely városrendezési tervére kiírt pályázatot, ami nagyjából egy negyedszázadra meghatározza a város fejlődését. Több munkát azonban nem nagyon kapott szülővárosától, apja halála után ott az erőviszonyok átrendeződtek, és talán nem is nézték jó szemmel a magasra emelkedett egykori szombathelyi fiút.
Wälder 1923-tól Nagy Virgil utódja lett a Műegyetem ókori építéstani tanszékén, majd a harmincas években dékáni és rektori tisztségeket is betöltött. „Ő volt az első mester, akivel a fiatal hallgató első ízben került kapcsolatba. Így is maradt meg az emlékezetében, mint az »építész« megtestesítője, nagy kalappal, a szájában lógó szivarcsutkával, a mindig mosolygó, viccelődésre bármikor kapható, a tréfát kedvelő és értő, a hallgatósággal cinkosságot vállaló, az ifjúságot szerető jó ember” – emlékezett rá vissza egy tanítványa, Károlyi Antal építész.
A műegyetemi katedra mellett az ország akkor legnagyobb tervezőirodáját is megszervezi a húszas évek második felére. A legtehetségesebb tanítványait gyűjtötte maga köré, így például Lauber Lászlót, Nyiri Istvánt, id. Rimanóczy Gyulát, Reischl Antalt. „A Wälder Iskolához tartozás nemcsak építészi rangot, hanem emberi magatartást is példázott. Kitűnt ez abból is, hogy alig akadt, aki beállt volna az akkor divatos németimádók sorába, és nem keveredtek a nyilas áradat sodrába sem” – írta erről az időszakról Károlyi Antal, aki 1935-1938 között szintén Wälder irodájában dolgozott. (Károlyi 1939-től már önállóan dolgozva tervezte a Tímár-Szőlő utcai lakóházakat, a magdolnavárosi OTI telepet, majd a II. világháború után a MATI csoportvezetőjeként, a KÖZTI, később a LAKÓTERV műteremvezetőjeként több jelentős projekt fűződik a nevéhez.) „És Wälder jó mester volt. Nem volt úttörő, nem hajszolta az újat, de amit alkotott, jó ízléssel, szakértelemmel tette. Pályája végén még tudott újítani is, korszerű hangot megütni, ahol ezt helyénvalónak látta.”
Wälder Gyulával kapcsolatban elsősorban a neobarokk épületei közismertek és a munkásságát is nagyjából ezzel a stílussal szokás azonosítani. A „Wälder-barokk”, „a Trianon utáni neobarokk társadalom neobarokk építészete”, a „Wälder-féle iparbarokk” – ezek és ezekhez hasonló pejoratív kifejezések gyakran előkerülnek vele kapcsolatban. A megítélésének nem használt az sem, hogy a két világháború közötti építészetünk egy államilag is elismert, jelentős pozíciókat betöltő alakja volt, személye így a közvetlen utókor, a II. világháború utáni szocialista rendszer szemében összefonódott a háború előtti „reakciós” társadalmi berendezkedéssel. (Jól szemlélteti az akkori helyzetet, hogy a Magyar Építőművészet 1969-ben visszautasította annak a megemlékezésnek a megjelentetését, amelyet Wälder halálának 25. évfordulójára Károlyi írt.) Az akkor kialakított sematikus gondolatrendszerekkel még napjainkban is sokszor találkozhatunk – a sablonokat könnyebb megérteni, megjegyezni és továbbadni, mint az árnyalt, de ebből adódóan bonyolultabb gondolatokat.
Hozzá kell tenni, hogy Wäldernek már a két világháború között is voltak ellenlábasai, sokan nem nézték jó szemmel a sikereit, a nagy tervezőirodáját, sok megbízását, jó pozícióit. A hozzá hasonló befutott, jó kapcsolatokkal, komoly tisztségekkel rendelkező építészek, a „Nagyrablók” ellen szövetkeztek a „Kisrablók”, a fiatalabb generáció építészei (köztük például Wälder tanítványa, korábbi munkatársa, id. Rimanóczy Gyula is), hogy az állami és városi megbízásokból ők is részesüljenek.
Abban, hogy Wälder a neobarokk stílust választotta, komoly szerepe lehetett bécsi mesterének, Friedrich Ohmann-nak, aki számos kötetet adott ki a 17-18. század építészetéről, illetve tanári és tervezői munkája során is terjesztette a barokk formavilágát. Wälder neobarokkja a klasszicizmus felé haladó, egyszerűbb épülettömegeket alkalmazó késő barokkot eleveníti fel, ami nyilván abból is adódik, hogy bérházainak, középületeinek a húszas évek funkcionális követelményeit is ki kellett elégíteniük. Az I. világháború utáni rossz gazdasági helyzet is nagyban befolyásolta, hogy milyen eszközökkel élhetett, a tényleg némileg ellentmondásos, sorozatban gyártott, műkőből öntött barokk díszítmények, amikkel az „iparbarokk” minősítést kivívta magának valószínűleg a szűkös anyagi lehetőségekkel is összefüggésben voltak. A neobarokk ebben az időszakban egyébként nem volt magyar jelenség, egész Európában megtalálható volt ez az irányzat, ezen belül is főleg Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Dániában.
Wälder első neobarokk munkája a Ganz-Danubius Rt. tisztviselői számára 1925-ben tervezett bérház volt (XII. Ugocsa u. 5.). Az épület tömege, homlokzatai egyszerűek, az ablakkiosztás egyenletes ritmusú, csak néhány barokkos ornamens utal erre a stílusra. Ugyanebben az évben tervezte a Beszkárt (Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt.) székházának főhomlokzatát és belsőépítészetét, amely jelenleg a BKK főépülete (VII. Akácfa u. 15-21.). Dr. Scitovszky Tibor nyugalmazott külügyminiszter számára készült a Fillér utca 40-42. alatti villa, azzal a céllal, hogy az építtető 17-18. századi bútorgyűjteményének megfelelő helyet biztosítson. Az épület 1965 óta a brit nagykövet rezidenciája.
Hasonló stílusban készült a saját maga és felesége számára tervezett Wälder-villa a Gellérthegy aljában, a Himfy utcában. A házat 1945-ben, Wälder halála után a ciszterci rend megvásárolta, hogy a Villányi úti Szt. Imre templom mellé tervezett, de fel nem épült rendházát ezzel pótolja. 1952-ben az épületet államosították, leányanya- és csecsemőotthont helyeztek el benne. Erősen átalakították, ennek során sok eredeti részlet elveszett. A rendszerváltás után kapta vissza a ciszterci rend. Wälder neobarokk épületei közé tartozik még a Quirin-villa a Szemlőhegyi utcában, amelyet a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. műszaki vezérigazgatója számára tervezett a harmincas évek közepén.
A Villányi úti ciszterci épületegyüttes – Wälder egyik legismertebb alkotása – eredetileg egy templomból, egy rendházból és egy gimnáziumból, valamint az ezeket összekötő árkádsorból állt volna. Az építkezéshez az anyagi hátteret Glattfelder Gyula és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter segítségével sikerült megteremteni. 1927 októberének elején rakták le a gimnázium alapkövét, és két évvel később a tanévkezdésre el is készült az iskola. Az épületegyüttes megvalósítását a gazdasági válság megakasztotta és a templom eredetileg bonyolultabb – íves főhomlokzatú, a toronysisak alatt oszlopos, áttört teret tartalmazó – tervét is egyszerűsítésre ítélte. 1937-ben készült el a második tervváltozat, amely már nagyjából a templom mai képét mutatta. A templom berendezését is Wälder Gyula tervezte.
Wälder a templom másik oldalán a gimnázium tükörképeként elképzelt rendház terveit is leegyszerűsítette (olyan formában, hogy a későbbiekben bővíteni lehessen az eredeti terveknek megfelelően), azonban már ennek a redukált változatnak a megépítésére sem került sor.
Sok jelentős épületet hozott létre Egerben is, ahol a Klebelsberg Kunó kezdeményezésére 1926-ban elindult iskolaépítési program keretében tervezte például a Heves megyei Siketnéma Intézetet, a Deák Ferenc utcai iskolát, az Egri Belvárosi Községi Népiskolát és a Polgári Fiú és Leány Iskolát (ma az Eszterházy Károly Egyetem gyakorló iskolája). Ez utóbbi épület egy időben épült a szomszédos Pénzügyi Palotával, a megjelenésük is sokban hasonlít egymásra, mindkettőn fel lehet fedezni a Wälder által restaurált egri érseki palota keleti, udvari homlokzatának jellegzetességeit. Az épületegyüttes az eredeti tervek szerint még kiegészült volna a park déli oldalán a Társadalombiztosító Intézet székházával, ez azonban már nem valósult meg, így az egységes hatás elmaradt.
Ebben az időben folyt Eger fürdővárossá kiépítése, azzal a céllal, hogy az elsősorban oktatási és egyházi központ gazdaságilag is megerősödjön. Az épülő fürdő mellé új szállodára is szükség volt, aminek a tervezésével Wälder Gyulát bízták meg. Az elegáns és belső tereiben is igen reprezentatív szállodán kívül Wälder tervezte Egerben a Postapalotát is, amit a korábbi gőzmalom átépítésével hoztak létre.
Más vidéki városokban is találhatunk Wäldertől épületeket: Gyöngyösön a Magyar Nemzeti Bank helyi fiókja és a tűzoltólaktanya, Miskolcon a Zenepalota (ma Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Miskolci Egyetem Zenetörténeti Intézete), Szegeden a Polgári Iskola (ma az egyetem gyakorló általános iskolája), Budakeszin egy zárda és leányiskola (ma Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium) fűződik a nevéhez. Két katolikus temploma is felépült Borsosnádasdon, a Lemezgyár telepen és Mezőnyárádon. Egy külföldi épületéről is tudunk: a szófiai magyar követségi palota 1926-ban épült fel. (Ennek a háború utáni újjáépítését 1948-49-ben a Wälder-iroda egykori tagjai, Károlyi Antal és Kardos György tervezték.) Meg kell említeni még ebből az időszakból egy meg nem épült tervet is: a szegedi Dóm térre kiírt pályázaton II. díjat nyert szintén neobarokk stílusú elképzelésével.
A húszas-harmincas évek fordulójától a magyar építészetben is egyre inkább elfogadottá vált a modernizmus (a CIRPAC magyar szekciója 1930-ban memorandumban fordult Klebelsberg Kuno kultuszminiszterhez az új, korszerű építészet érdekében, a miniszter válaszában tulajdonképpen hivatalosan is jóváhagyta az új stílust) és ez nem maradt hatástalan Wälder munkásságára sem. Az első lépése ebbe az irányba a Napraforgó utcai mintatelep egyik épülete volt, amelynek alaprajzát két, egymáshoz képest 45 fokban elforgatott négyzetből vezette le. Az így kialakult háromszög alakú erkélyek és épületkiugrások motívumát viszik tovább zárterkélyek formájában a Foncière Biztosító Társaság számára tervezett bérházak a Bem rakpart 25-26. alatt. (Wälder a 26. szám alatti bérházat tervezte az együttesből, de a homlokzati rendszert tekintve az egész tömb az ő munkája.)
Egy ismertebb épülete a Rákóczi út 12., amely 1936-ban épült. Az üzlet- és bérház felépítéséhez először Györgyi Dénes készített terveket, majd a megbízást végül Wälder kapta meg, aki megtartotta az első tervváltozat tömegformálását, a magyaros ornamentikát azonban a homlokzatok téglaburkolatának visszafogott mintájára cserélte.
1930-ban hirdették meg az Erzsébet sugárút (későbbi nevén Madách sugárút) pályázatát, amely a mai Madách tértől indulva nyitott volna egy újabb kapcsolatot a Nagykörút felé, átvágva a Dob utca és a Király utca közti zsúfolt beépítést. A pályázaton Árkay Aladár nyerte el az első díjat. A terv azonban nem valósult meg, az elképzelés elakadt a telekspekuláció útvesztőiben. Már Árkay halála után, 1934-ben éledt fel újra a projekt, ekkor Wälder Gyulát, a pályázat egyik megvételt nyert tervének szerzőjét bízták meg a Madách tér és a Károly körút csatlakozó épületeinek megtervezésével, aki Árkay tervének legjellegzetesebb elemét, a sugárút felett átívelő, kapuzatszerű épülettömeget megtartotta, bár az időközben újragondolt méretekből adódóan megváltozott arányokkal. Az építkezés sok tervmódosítás után 1937-ben indult el, több ütemben folyt és 1940-re fejeződött be.
Károlyi Antal visszaemlékezése szerint Wälder egészen Hamburgig utazott, hogy a téglaburkolat megtervezéséhez Fritz Höger műveit megnézze, majd bejárta egész Németországot a nyerstéglaépítés tanulmányozására. A Madách téri épületeket a budapesti Drasche téglagyár – Károlyi szerint kellemetlen tónusú – sötét klinkertégláival burkolták, a gyár ezt a típust tudta csak előállítani.
Wälder élete utolsó szakaszában már rossz egészségi állapotban volt, évente Drezdába utazott orvosi kezelésre. Egészségének nem használtak a kénytelen-kelletlen nyilvános szereplések sem, amelyeknek a Műegyetem rektoraként, vagy a Teleki Pál unszolására elvállalt szombathelyi országgyűlési képviselői tisztségből adódóan kellett eleget tennie. Minden bizonnyal az egyre súlyosabb háborús helyzet sem pozitívan befolyásolta az állapotát. Viszonylag fiatalon, hatvan évesen 1944. június 10-én hunyt el Budapesten.
Források:
Paár Eszter Szilvai: Wälder Gyula. In: Építőművészek a historizmustól a modernizmusig, szerkesztő: Rozsnyai József, Terc Kft., 2018
Károlyi Antal: Emlékezés Wälder Gyula építészre. In: Vasi Szemle, 2000/5.
Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986
